MENYASSZONY
Foggal, kézzel, ahogy tudod,
tépd le ezt a vasbilincset
tisztességes lány-nyakamról.
Engedj élnem elfeledve,
házunk mélyén meghuzódva.
Ha - mérges kigyót - nem ölsz meg,
add menyasszonyi kezembe
töltött vadászfegyvered.
Mennyi jaj, baj, kín, tűz ég,
kavarul össze fejemben!
Mennyi üvegszilánk szúrja nyelvem!
Ez a két kéz. Mely tied,
de melyek most összetörnék
ereid kék ágait,
s azok mormogásait. -
Hogy szeretlek! Eredj innét!
Hogyha meg tudnálak ölni,
takarnálak szemfedővel,
ibolya közt fehérlővel.
Mennyi jaj, baj, kín, tűz ég,
kavarul össze fejemben.
Jaj, milyen eszeveszettség!
Nem felezném meg veled
sem ágyad, sem kenyered.
S mégis melletted szeretnék
lenni álló napon át,
s mondhatnád, eredj tovább,
úgy követnélek a szélben,
mint a repülő füszál.
Vad férfit, ki bosszut áll,
s éppoly vad atyafiságot
hagytam ott lakodalom
közepén, menyasszonyi
koszorúval hajamon.
Hagyj itt! Fuss! Nem akarom,
hogy te légy az áldozat.
Úgyse védheted magad. |