GÁBORNÉ: (Megjelenik baloldalt elöl, egy fénykörben. Víziószerűen, táncolva idézi levelét.) Kedves Stiefel Úr! Egy teljes napja gondolom újra meg újra végig azt, amit írt, de még most is nehéz szívvel fogom kezembe a tollat. Útiköltséget Amerikába – megvallom becsülettel – nem tudok adni. Már csak azért sem, mert nincs annyim, de ha volna, és segítő kezem nyújtanám Magának ilyen végzetes meggondolatlansághoz, Isten ellen vétenék. Igaztalanul és csúnyán megbánt, Stiefel Úr, ha vonakodásomban a szeretet hiányát véli felfedezni. Ellenkezőleg, azzal sérteném durván az anyai barátné kötelességét, ha pillanatnyi riadalmától én is elveszíteném a fejem. A burkolt fenyegetésen, hogy ha nem segítem elő szökését, Maga el találja elvetni az életet magától, őszintén szólva, Stiefel Úr megütköztem. Mert bármily ártatlanul ér is bennünket a baj, tisztátalan eszközhöz akkor sem folyamodhatunk soha. Azt, hogy engem próbál felelőssé tenni egy netáni rémtettért, holott mindig csak jót kapott tőlem, a rosszhiszeműségre nálam hajlamosabbak könnyen zsarolásra magyaráznák. De megvallom, ilyesmire azért éppen Magától nem számítottam, hiszen máskor nagyon is jól tudja, mivel tartozik az ember önmagának. Szilárd meggyőződésem, hogy csak az első rémületében írt, és Maga se tudta egészen, mit csinál: Ezért őszintén bízom benne, hogy soraim már nyugodtabb lelkiállapotban találják. Tehát föl a fejjel Stiefel Úr! – Ilyen vagy ehhez hasonló válságok előfordulnak mindegyikük életében, és ki kell bírnunk őket. Ha mindenki azonnal tőrhöz vagy méreghez folyamodik, hamarosan nem maradna ember a földön. Hallasson magáról mielőbb! Szívből köszönti: Anyai barátnéja. |