CSONGOR
Forrás után a szarvasnő eped,
Nőtárs után a szarvasgím, oroszlán
Mind a kettőnek űzi nyomdokát.
Forráshoz ér a nő, a gím a nejéhez,
S erője dúló vadnak célt mutat.
A hangya futkos, apró léptei
Alig mutatnak járást, és halad;
Nagy távolságról, gátak ellenére,
Fáradva és mozogva honn terem;
Földhöz ragadtan mász a vak csiga,
De a természet válhatatlanul
Hátára tette biztos hajlékát,
Mikor kívánja, honn van s elpihen:
Elérhetetlen vágy az emberé,
Elérhetetlen, tündér, csalfa cél!
S miért az olthatatlan szomj, miért
Rejtőző álom, csalfa jóslatok,
S reményt nem vesztve eltűrt, hosszas út,
Ha, ahol kezdtem, vége ott legyen,
Bizonytalanság csalfa közepén?
Ó, hármas útnak kétes ál köre,
Mi más kebellel léptem föl reád,
Virág reményem reggelében akkor,
Most kínnal rakva, búval gazdagon
Az elhanyatlott szívnap alkonyán! |