és ha mindent felszolgálsz,

Don Juan ismét célhoz ér.

(PIANGI mint DON JUAN előlép a boltív mögül. Ujjával csettint, MEG mint cigánylány lenge öltözetben követi, kacéran forgolódik. A férfi erszényt dob neki, a lány elkapja, megcsókolja és kimegy.)

PIANGI (DON JUAN)

Passarino, hű szolgám,

hogy szól tervünk, halljam hát!

PASSARINO

Egymás bőrét vesszük fel,

én urat játszom, ön szolgát.

PIANGI (DON JUAN)

Őelőle elrejtetted az arcod eddig még.

Azt hiszi, hogy véled élvezi házam bőségét.

Lakmározni kezdünk majd, megdézsmálva jószágom.

Lassacskán a félénkség elfoszlik, mint rossz álom.

PASSARINO

Akkor jövök én mint ön,

ajtót csapva, hogy csak reng.

PIANGI (DON JUAN)

Én meg szólok:

"Bújjunk el! Gyorsan, drágám! Hol? Hát benn!"

PASSARINO

Lányka, sajnos buknod kell!

PIANGI (DON JUAN)

Fogd a kardom! Öltözz át!

Győzelem vár ránk!

De persze csak ha nem nevetjük el!

(Nevetnek, DON JUAN felveszi PASSARINO ruháit és az elfüggönyözött alkóvba távozik, ahol az ágy várja. Még nem tudhatjuk, de a Pandzsáb lasszó már elvégezte a feladatát és Signor PIANGI nincs többé. Amikor legközelebb látjuk Don Juant, az már a FANTOM. Eközben Amintát (CHRISTINE) halljuk boldogan énekelni a távolban.)

CHRISTINE (AMINTA)

Lelkében csillogó álmokkal jő,

szívében semmi más, csak boldogság.

PASSARINO (A színpadon.)

Gazdám?

FANTOM (DON JUAN) (A függöny mögül.)

Passarino, elmehetsz,

mert a csapdám kész

és a zsákmányra vár...

(Passarino kimegy. AMINTA érkezik. Leveszi a köpenyét és leül. Körülnéz. Senki. A FANTOM azaz Don Juan Passarinónak öltözve megjelenik. Szolgájának ruháját viseli, fején csuklya, ami eltakarja arcát. Az első szavai megdöbbentik a lányt.)

FANTOM (DON JUAN)

Itt vagy nálam. Ide hozott egy titkos vágy.

Az a vágy, ami szunnyadt a lelkedben mélyen...

Mélyen...

Nincs más célod, mint hogy itt töltsd az éjszakát.

Lelked mélyén már sejtetted régen,

hogy csábító tervednek nem állhatsz ellen.

Hát itt vagy most nálam, és nincs visszalépés.

Ez döntés. Kész döntés.

Túl késő, hogy visszalépj!

A játszma eldőlt.

És régen távol jár a józanság.

Túl késő, hogy visszatérj!

Megszűnik minden,

mi fontos volt, s helyébe lép a vágy.

Vérünk vad száguldásba kezd,

és minden perc mámort ígér.

Eltölt egy forró, édes érzés.

Túl késő, hogy visszanézz!

Hiába minden!

A kettőnk sorsa úgyis rég eldőlt.

Hogy visszafordulj, túl késő.

CHRISTINE (AMINTA)

Itt volnánk hát! A szavak ideje most lejárt!

Többet mond minden szónál, ha rám nézel némán.

Némán...

Eljött végre az a perc, mire szívünk várt,

mit a képzelet sejteni engedett:

egymásba olvadó két forró test.

Hát most itt vagyok veled

és nincs visszaút

Ez már döntés. Kész döntés.

Túl a végső fordulón

a szégyen elszáll,

és pusztító, vad szenvedély tör ránk.

Túl azon mi rossz, s mi jó

csak az a kérdés,

hogy meddig tart, míg fellobban a láng,

hol harsan fel a hívó jel,

mikor lesz teljessé a tűz,

mely egymás karjaiba űz majd.

KETTEN

Túl késő, hogy visszanézz!

Átkelsz a hídon,

s az lángol már, a mélység szédítő...

Hogy visszafordulj, túl késő.

Válassz társadnak míg élsz, s míg élek!

Kérlek, ments meg, úgy fáj a magány!

(Egy gyűrűt húz le az ujjáról és átnyújtja CHRISTINE-nek. A lány felhúzza az ujjára.)

Szólíts kedvesednek most és mindig.

Ezután már mindig légy enyém!

Christine, csak ennyit kérek...

(A dal utolsó szavát már nem halljuk, mert CHRISTINE lerántja a FANTOM maszkját és megmutatja az arcát a közönségnek. Lövés dördül. A törvény emberei körülveszik őket, de a FANTOM a lányt a köpenyébe burkolja, és eltűnik vele. MEG hátul széthúzza a függönyt, előtűnik PIANGI felakasztott teteme, a feje félrebillenve. MEG sikolt.)

A SZÍNPAD HÁTULJA

(Az előző helyszínt látjuk hátulról. A nagyfüggöny leeresztve. RENDŐRÖK, DÍSZLETMUNKÁSIK rohannak be pánikban. Itt van még ANDRÉ, FIRMIN, RAOUL, MADAME GIRY, CARLOTTA és MEG.)

ANDRÉ

Istenem... Istenem... Istenem!

FIRMIN

Végünk van, André! Végünk!

CARLOTTA

Mi történt? Umberto! Drágám! Szerelmem! Hát ki tette ezt?

(Hisztérikusan rátámad ANDRÉra.)

Maga! Hogy engedhette ezt meg?

FIRMIN

Függöny! Függöny!

GIRY (RAOULnak)

Monsieur le Vicomte! Monsieur le Vicomte! Jöjjön velem! De ne feledje, a kezét tartsa mindig szemmagasságban!

MEG

Így, Monsieur!

RAOUL

De hát miért?

GIRY

A Pandzsáb lasszó, Monsieur! Először Buquet, most Piangi!

MEG

Veletek megyek én is!

GIRY

Nem. Itt maradsz!

(RAOULnak)

Tudom, hol vannak.

RAOUL

Bízhatok magában?

GIRY

Bíznia kell! Jöjjön, Monsieur, tegyen mindent úgy, ahogy mondom. De siessünk, mert túl késő lesz...

8. jelenet

A FÖLDALATTI LABIRINTUS

(A FANTOM és CHRISTINE a csónakkal átszelik a földalatti tavat.)

FANTOM (Tombolva evez.)

És most itt, újra űzött vadként bujkálva,

börtön mélyére lökve. Mit remélsz?

Poklom vár, újból elnyel most az éj!

Érdekel, hogy miért száműztek

a poklok poklába?

Nem halálos bűn az ok,

csak egy undorító, gyűlöletes arc!

(Meghallja az üldöző tömeg hangját és visszalép.)

KÓRUS (Kintről)

Most el kell kapnunk!

Nem lesz irgalom!

FANTOM

Gyűlölség vár mindenhol.

Futnom kell, és bujkálnom.

Együttérzést, egy jó szót

embertől még nem kaptam.

Christine, Christine...

Miért? Miért...

(Eltűnnek. RAOUL és MADAME GIRY jelennek meg a hídon a tó fölött.)

GIRY

Vigyázz! Lassan, óvatosan járj...

RAOUL

Lassan, óvatosan járj...

GIRY

Ott lakik, Monsieur! A tó túlsó partján! Én nem merek tovább menni!

RAOUL

Madame Giry, köszönöm.

(MADAME GIRY visszafordul. RAOUL lenéz a vízre, leveszi a zakóját és beugrik. A FANTOMot üldöző tömeg megjelenik a legfelső szinten. Lefelé jönnek a tóhoz, pislákolnak a lámpáik.)

KÓRUS (Kintről)

Vigyázz! Lassan, óvatosan járj...

Most el kell kapnunk!

Nem lesz irgalom!

Végezzük ki!

Gyilkosnak nem jár más!

Egyszer és mindenkorra pusztuljon!

Rettegtünk évekig, ebből elég!

Az Operaház Fantomja, a rém

meghal ma még!

Ez ő! A Fantom erre bujkál...

(Visszafordulnak, másik utat keresnek a tóhoz. A padlóból kiemelkedik az orgona, a csónakot már nem láthatjuk. Feltűnik a búvóhely többi része is.)

Itt jár, a Fantom erre bujkál!

9. jelenet

A BÚVÓHELY

(A FANTOM jön, maga után vonszolva CHRISTINE-t. Belöki az orgona elé. Leküzdve félelmét, a lány szenvedélyesen megszólítja.)

CHRISTINE

Most, hogy csillapult a vérszomjad,

most jövök én?

(Nincs válasz.)

Tőlem várod talán a hús gyönyörét?

FANTOM

A sors kényszerített, hogy gyilkoljak én!

És az volt, mi elzárt a gyönyörtől is.

Az arcom a vétkes, mi rontást hoz ránk!

Egy ocsmány arc, mi egy anyának is sok volt!

Rám se nézett! Pólyába se burkolt!

Késő sírni már!

Fordulj meg, és lásd, mi vár!

Nézd csak!

Mától fogva így élsz majd tovább!

(Megint a tükörképeket mutatja meg neki. A tükörben a FANTOM és CHRISTINE látható esküvői ruhában. CHRISTINE hűvös nyugalommal a FANTOM arcába néz.)

CHRISTINE

Az arcod rég nem tud megrémíteni.

A lelked torz, és ez sokkal jobban fáj!

(Döbbent csend. A FANTOM hirtelen megérzi RAOUL jelenlétét.)

FANTOM

Várj! Jó hírem van: vendégünk lesz!

CHRISTINE (Meglátja RAOULt az oldalsó rács mögött.)

Raoul...!

FANTOM (Gúnyosan meghajol RAOUL előtt.)

Ó, Monsieur, ön itt! Milyen megtiszteltetés!

Úgy vágytam már rá, hogy lássam önt!

S hogy ez milyen öröm, arra nincs kifejezés.

RAOUL (A rácsokba kapaszkodva könyörög.)

Kérem, engedje szabadon!

Kérem!

Nem sajnál senkit?

FANTOM

Hát szerelmes a fiatalúr!

CHRISTINE

Hiába minden...

RAOUL

Hisz látja,

szívemből szeretem Christine-t!

Szánjon meg minket!

FANTOM

Hát szánalom az nekem se jut!

RAOUL

Christine! Christine!

Engedje látnom!

FANTOM

Várva várom!

(Egy intésére a rácsok felemelkednek. RAOUL berohan.)

Nos, Monsieur, Isten hozta!

Tán csak nem hitte, hogy bántom őt?

Az ön bűnéért miért fizessen meg más?

(Fogja a Pandzsáb lasszót, és mielőtt RAOUL megmozdulhatna, a nyakába veti. A kötél végét elengedi, az rejtélyes módon a levegőben marad. Gúnyolódva beszél RAOULhoz.)

Rendelj hintót, gyors lovat!

Vigyázva, lassan és óvatosan járj!

Nem ment meg téged senki,

hacsak nem Christine...

(A lányhoz fordul.)

Add nekem szívedet!

Ennek árán mentsd meg őt!

Ha nemet mondanál,

rá kínhalál vár!

E kettő közt dönts!

Innen már nincsen visszaút!

CHRISTINE

Csak szánalommal néztem eddig rád,

de ez most gyűlöletté vált!

(A végső összecsapás. Pillanatnyi néma szünet után RAOUL töri meg a csöndet.)

RAOUL

Az én hibám!

Bocsáss meg, Christine!

Csak érted tettem,

és hiába minden!

CHRISTINE (A FANTOMra néz, de magának mondja.)

Egy bálvány voltál,

s porrá zúztad ma,

és ezzel minden közös

álmunk meghalt.

FANTOM (CHRISTINE-nek)

Túl késő megfordulni!

Könyörgéssel nem mész sokra!

RAOUL (CHRISTINE-nek)

Válaszd őt,

hisz nékem úgyis végem!

FANTOM

Túl késő, hogy szembeszállj!

Hiába harcolsz...

RAOUL

Dönthetsz bárhogy,

nem győz más, csak ő.

FANTOM

Mert bárhogy döntesz,

nem győz más, csak én!

Döntsd el, hogy hozzám jössz vagy sem,

hogy meghal kínok közt, vagy él!

RAOUL

Miért vársz el tőle színlelt érzést?

CHRISTINE

Angyali Hang!

FANTOM

Túl késő, hogy visszalépj!

RAOUL

Mondj nemet!

Christine, kérlek!

CHRISTINE

Ó, miért nincs benned...

FANTOM

Ütött az órád!

RAOUL

Ne dobd oda magad,

csak hogy éljek!

CHRISTINE

... szánalom és jóség?

FANTOM

Most rajtad múlik:

élet vagy halál?

RAOUL

Teérted tettem, hidd el!

CHRISTINE

Angyali Hang...

FANTOM

Már nincs rá mód, hogy meghátrálj!

CHRISTINE

Durván becsaptál,

s én vakon bíztam benned...

(Villanásnyi szünet. A FANTOM hűvösen CHRISTINE-re néz.)

FANTOM

Fogytán a türelmem. Válassz!

CHRISTINE (Előbb halkan, majd egyre erősebb érzelemmel.)

Magányos árnyék az éjben,

balsorsod börtönbe zárt.

Az ég engem küldött, hogy meglásd,

van, ki gondol rád.

(Nyugodtan szembenéz vele, és hosszan szájon csókolja. Hosszú ölelés. RAOUL borzalommal vegyes csodálattal nézi. A pillanatot a közeledő tömeg zaja töri meg.)

KÓRUS

Most el kell kapni őt!

Nincs irgalom!

(A FANTOM megfog egy égő gyertyát, és RAOUL fejéhez tartja. Feszült pillanat... majd a kötél magától lehullik.)

FANTOM (Lemondóan)

Vidd őt! Menj! Győztél! És vissza se nézz!

KÓRUS

Ki ez a vérszomjas, kegyetlen lény?

Jobbat nem érdemel: pusztuljon el!

Bosszuld meg Piangit!

Bosszuld meg Buquet-t!.

Rettegtünk évekig! Ebből elég!

A Fantom, ez a gyűlöletes lény

meghal ma még!

FANTOM

Hagyjatok itt és tűnjetek el!

Hamar! Menjetek gyorsan!

Ott a csónak, vigyétek!

Menjetek már!

És felejtsétek el, amit láttatok itt!

Mit állsz? Mi álltok még itt?

(RAOUL és CHRISTINE elindulnak a csónak felé. A FANTOM gúnyosan nézi a kezében lévő maszkot. A zenélő doboz megszólal, és a "Maszkabál" dallamát kezdi játszani.)

Maszkabál!

Papír álarc, kavalkád.

Maszkabál!

Arcod rejtsd el,

így senki rád nem ismer.

(CHRISTINE visszaszalad, leveszi az ujjáról a gyűrűt, és a FANTOMnak adja.)

Szeretlek, Christine!

(A lány elmegy, a FANTOM felhúzza a gyűrűt.)

CHRISTINE (RAOULnak a távolodó csónakban, hátra sem pillantva, a színpad mélyén, félhomályban.)

Válassz társadnak

míg élsz s míg élek!

Kérj, s én nem hagylak el

soha már!

RAOUL

Szólíts kedvesednek...

EGYÜTT

...most és mindig!

FANTOM

Amíg élsz, a hangom elkísér!

Rám nem vár más, csak

szótlan, néma éj.

(A FANTOM lassan magára teríti a köpenyét. MEG tűnik föl, észreveszi a színpad közepén álló hatalmas köpenyt, bátorságot gyűjt és lerántja. A FANTOM eltűnt, hátrahagyva fehér maszkját és egy szál rózsát. A lány borzongva érte nyúl, és apró kezébe veszi az álarcot és a rózsát.)

VÉGE

Fordította: Galambos Attila