Elisabeth: Ló volnék én?

Sophie: No nem, de viszont bálvány!

Elisabeth: Csak kritizál, semmit nem enged,
minden, mit kívánok, elvesz!

Sophie: Azért teszem, hogy végül megértsd,
s hű lehess majd a császári elvhez!

Elisabeth: Azt mondom én, hogy féltékeny rám!

Sophie: Féltékeny rád? Hát ez több, mint vicces!

Elisabeth: De én…

Sophie: Tanulj némi szerénységet!

Elisabeth: Jó volna…

Sophie: Nem!

Elisabeth: Lépj közbe, Franz Joseph! Látod, hogy bánt az anyád!

Sophie: Fiam, nékem add őt át, Udvarhölgyek, Eszterházy-né:
nevelése kemény gondját! Mert egy császárnénak illik

Fiam, nékem add őt át, fényes példát adni mindig!
nevelése gondját! Illik önfeláldozóan élni értünk!

Elisabeth: Csak kínoz! Csak láncra fűz!

Segíts! Sose engedj át!

F. József: A szívem, húz, hogy álljak melléd,
de hidd el, sokkal jobban tennénk,
ha mégis inkább őrá hallgatnánk!

Sophie: Légy kő! Légy jég!

Az már nem én lennék

Elisabeth: Így hát cserben hagysz!

Ne kívánd, hogy játsszam a nőt, aki jól nevelt!

Ne kívánd, hogy tudjam a módit, s az illemet!

E példás kis udvartöltelék – az már nem én lennék!

Ha repít a trapéz, ha elbír a vékony jég,
ha szeszély a veszély – az csodás, az álomszép,
de értsd meg, ha nem kockáztatnék –

az már nem én lennék!

Ha óvnál a bajtól, épp az lesz a baj,
hogy nyűg lesz csak rajtam a lét,
s mint sólyom, úgy elszállok más táj felé,
ha béklyóz a kényszerűség!

Ha leszól egy csillag, ha elhív - én elmegyek!

A világ a hazám, a felhők a mesterek!

Ha tudást csak könyvekből vennék -
az már nem én lennék!

És taszít, ha tolong sok kegyenc, sok esdeklő,
és riaszt, ha les rám, és öröm, ha egy sem jő!

Kit nem bánt e barbár csőcselék -
az már nem én lennék!

És elvesztesz, hidd el, ha börtönbe zársz,
a fészkedből elszállok én!

Hogy megtarthass, az kell,
hogy hadd higgyem már:
az élet, mit élek enyém!

Egy társ kell, egy barát, ki megvéd, ki átölel,
ki megért és segít, ha vígasz, vagy tréfa kell,
de hagyja, hogy éljek szabadon, mint a lélek,
mert így vagyok csak én! Csak így!

Egy házasság állomásai

9. jelenet: Montázs I.

Lucheni: Hogy Bécsben látja őt, bosszankodik a jóságos Halál,
bősz haragja érthető, hiszen préda nélkül áll!

S ha mégse smakkol Sisinek e tejbe-vajba frigy,
hát én szerintem nem kizárt, hogy a Halál intézte így!

Egy házasság állomásai!

Egy éve házas már, de túl magányos sokszor ő,
egy kismadár a társ – a férje ritkán jő!

De még egy házas év, és máris szült egy kisleányt,
csak nem szabad, hogy ő nevelje a babát!

Elisabeth: Hová tűnt a lányom?

Sophie: Nos, magamhoz vettem őt!

Elisabeth: Adják vissza, azt kívánom!

Sophie: Ne kérd idő előtt!

Elisabeth: Kérdezésem nélkül kapta az ön nevét!

Mért Sophie-nak keresztelték?

Sophie: Nem kértem véleményt!

Sophie, Udvarhölgyek:

Elisabeth: Franz Joseph, szólj már végre, Hisz ő is csak
tovább ez nem megy így! egy gyermek még,

Ellopta a lányom tőlem, nem bírná
álnok és irigy! gyermekét!

F. József: Itt nem kell félned, drágám, Itt, Bécsben kell
anyuka tudja majd, nevelni őt,
gyermekkel prímán bánik, ha otthon
és csak jót akar! nem tették!

Elisabeth: Értem, tehát cserben hagysz!

F. József: Mert nem kell most harc!

Elisabeth: Cserben hagysz!

F. József: Értsd meg végre, nincs más választásom!

Lucheni: Gracie!

Elisabeth: Adják vissza a gyermekem!

Lucheni: Még egy házas év,
és íme, újabb lányka jő,
de őt is elviszik -
Sisi hiába sír!

De lassan rájön már, hogy úgy juthat előbbre ő,
úgy nyer csak csatát, ha alkudozni bír!

1856. október

Kamarillák I.: Szépségével hatni bírhat,
s nem mindegy, hogy merre is hat!

Szép nőt csak, mást se akar
látni sok olasz, s magyar!

Biztosan sikert hoz ő -
egy pompás osztrák nő!

Kamarillák II.: Meg kell korbácsolni őket
mind, az összes felkelőket, (Mind együtt)
aztán jöjjön majd a szépség,
hogy a bosszút elfelejtsék!

Szépségével hatni bírhat,
s nem mindegy, hogy merre is hat!

F. József: Szépséged hasznot hozhatna,
utazz vélem hát!

Bájoddal szolgáld Budán
a nagypolitikát!

Elisabeth: Add vissza két kislányom -
ennyit tán kérhetek,
s akkor majd a politikában
megsegítelek,
de el kell vinnünk őket!

F. József: Ahhoz kicsinyek még!

Elisabeth: Ha ők nem jönnek, én sem!

F. József: Legyen kedved szerint!

1857. május

Lucheni: A szép pár tehát útra kelt,
négy éve immár, hogy egybekelt!

De Magyarországon vár reájuk -
hisz sejtik, ki ő! Vagy nem?

Debrecen

Batthyány Elemér: Én ezt a császárt nem köszöntöm!
Ő végeztette ki apámat, csupán, mert
szabadságot kért a magyaroknak!
Nagyanyám hiába könyörgött kegyelemért!

Károlyi István: Köszöntsd akkor a császárnét!
Ő magyar-párti.

Andrássy Gyula: Mert az anyósa őt is megfosztotta
a szabadságától, ahogy minket!

Károlyi: Nézzétek csak meg, milyen szép és büszke!

És milyen szerelmesen néz rá a császár!

Nem is kérdéses, hogy Elisabeth
legyőzi az anyacsászárnőt!

Andrássy: És az is lehetséges, hogy rábírja a császárt,
adja meg Magyarországnak a függetlenséget!

Károlyi: Az anyacsászárnőt semmi nem érintené érzékenyebben!

Batthyány: Értem. A szövetségesünkké kell tennünk Elisabeth-et!

Károlyi: Én azt hiszem, hogy máris az.

Megtanulta a nyelvünket is, amit az anyósa annyira gyűlöl.
A gyermekeivel állítólag csak magyarul beszél.

Batthyány: Mind a két kicsit magával hozta az útra.
Betegnek látszanak.

Károlyi: A kis Sophie-nak magas láza van.
Aggódnak az életéért.

Andrássy: Az aggodalom csak még szebbé teszi!

(Elisabeth felsikolt: „Nem!”, a Haláltáncosok elviszik a kislányt)

Ma nagyot nőtt az árnyék

Halál: Emlékezz rá: táncba mentünk!
Vitt a vágy és úgy remegtünk,
mert vágysz rám! Érzem, vágysz rám!

Valld be hát, hogy jobban kellek,
jobban annál, mint a férjed!

Csak a látszat tart mellette,
csak díszíted ágyát!

De vigyázz, mert az árnyék
egyre nő, csak nő, s az este vár!

E világnak már vége, hamar elsüllyed,
jöjj, mért is maradnál!

A vidám apokalipszis

10. jelenet: Egy bécsi kávéházban

Lucheni: Ma que cazzo voi! A világnak kétség kívül vége!

Az udvarnál ezt még nem vették észre,
de Bécs kávéházaiban már mindenki tisztában van vele!

Professzor: Nos, e szennylap mit ír?

Újságíró: S a tányéron mi hír?

Diák: Na, végre egy parti sakk!

Bohém: Megöl az unalom csak!

Költő: Sisi szörnyű passzban van, egyre gyászol ő,
hogy elvesztette gyermekét, csak bőg!

Bohém: No, még egy likőrt!

Lucheni: No, még egy likőrt!

Professzor: Terhes újra, nahát!

Újságíró: De rejti nagy hasát!

Lucheni, Költő: Ha jól megy, születni fog
egy ifjú trónutód!

Újságíró: Ismét a cirkuszba ment, így igaz!

Professzor: De császárunk anyja hogy rosszallta azt!

Mind: Mit számít ez, ülünk a kávéházban, itt,

(kivéve Lucheni) és csak várjuk, jön-e az Apokalipszis!

Lucheni: Fecsegők! Mindent tudnak, és semmit!
Per ingannare il tempo! Agyoncsapják az időt!

Költő: Megint egy év kimúlt!

Bohém: Ez mért izgat fel úgy?

Professzor: A békét megkötötték!

Diák: Egy partit játszanék!

Újságíró: Nos, az ifjú császár sok hibát csinál -
államügyben rosszul politizál!

Bohém: Csak még egy likőrt!

Professzor: Az tény, hogy elszigetelt, sőt félreállított!

Újságíró: A krími háború nekünk csak bajt okozott!

Professzor: Angol, muszka, francúz – egy kupacba rég,
és most itt van Piemont is még!

Mind: Mit számít ez, ülünk a kávéházban, itt,

(kivéve Lucheni) és csak várjuk, jön-e az Apokalipszis!

Diák: Végre kisfiút szült – ez csodára vall!

Költő: Úgyis elviszi tőle Sophie hamar!

Újságíró: Ő különös nő, nem nevelhető!

Professzor: Tán liberális ő?

Bohém: Radikális ő?

Mind: A magyarok barátja ő!
Jót tesz mindez, jöhet az Apokalipszis!

Lucheni: Megszülte Rudolfot,
és közben rettentő álmot látott, egy víziót szegény!

Egy nép lázadását:
vöröslő zászlót lengettek ők a Labdaház terén!

S e zord barikádon
látta ő a pici fiát, ki vezérként élükre állt!

Költő: Perverz egy álom!

Bohém: Szép, annyi szent!

Mind: Kell már egy osztrák nagy Parlament!

Mit számít ez, ülünk a kávéházban, itt,
és csak várjuk, jön-e az Apokalipszis!

Mit számít ez, ülünk a kávéházban, itt,
és csak várjuk, jön-e az Apokalipszis!

1. csoport: Nézünk, nőzünk, állunk, várunk,
szívunk… szívünk hőzöng, lázong,
nőzünk, nézünk, kávézunk!

2. csoport: Mert már mindegy, ununk mindent,
nincs mit tenni, így kell lenni,
ez már ennyi, kávézunk!

Nyisd ki, Elisabeth

11. jelenet: Elisabeth hálószobája

F. József: Elisabeth! Engedj be, drágám!

Vágyom rád, férjed volnék -
jó volna együtt!

Szörnyű nap volt ma ez, csupa válság,
jó volna végre oldaladon!

Nem bírok már a franciákkal,
államcsőd zavar, forradalom!

Jön a tífuszjárvány – ezrek lesznek árván!

Gyere, engedj végre,
vágyok a biztos, csöndes révbe!

Akarom, így vigyázz ma rám -
e vágytól tiszta éjszakán!

No, nyisd ki hát! Mért kell itt várnom?

Te legyél, ki megsegít! Elisabeth!

Elisabeth: Az igazihoz, a jó anyádhoz!
csak menj oda hát, ha ő a fontos!

F. József: Szívem…

Elisabeth: Ne kérj most!

F. József: Mit követtem el?

Elisabeth: Engednéd, hogy Rudolfot bántsák?

F. József: Ki bántja őt?

Elisabeth: Mindent megtudtam én:
anyád átadta őt hülye káplároknak!

F. József: Ez neveltetés!

Elisabeth: Ő gyengécske még, hát döntöttem én,
nem tűröm többé ezt, válassz hát: anyád, vagy én?

Szabályos ultimátumot fogalmaztam. Ha nem akarsz elveszíteni, teljesíted. Magam akarok gondoskodni a gyermekeim neveléséről, és mostantól kezd-
ve magam döntöm el, hogy mit teszek. Olvasd el az írást és döntsd el végre: anyád, vagy én. És most hagyj magamra!

(Kinyitja az ajtót, Ferenc József kezébe nyomja az ultimátumot, s még mielőtt az beléphetne,
csattan orra előtt az ajtó. Ferenc József döbbenten nézi a papírt, hátat fordít és eltűnik a sötét-
ben. A hálószoba tükrében megjelenik a Halál, Elisabeth megrémül, mikor meglátja.)

Halál: Elisabeth! Aggódnod nem kell,
pihenj meg karomban hát,
jöjj, drága úrnőm!

Jöjj, szakíts a harccal,
egy más világ majd megvígasztal!

Meglásd, ott szép, új korszak jő,
valódibb ott a tér, s idő!

Elisabeth! Elisabeth! Jöjj, édesem!

Elisabeth: Nem, hisz élni vágyom!
Rövid a lét, hát mért ne fájjon?

Szabadnak lennem úgy lehet,
ha bevetem szépségemet!

Menj! Nem kellesz még!
Nem hívlak még! Menj!

Tej

12. jelenet: Bécsi piactér

Lucheni: A kicsi Elisabeth szépségkultuszának eredménye: ici-pici népfelkelés a bécsi tejpiacon!

Nők: Mért nincs végre tej?
Mikorra jön? Mért nem hozzák?

Lucheni: Ma nem szállítanak!

Férfiak: Üres megint, kannákban tej nyoma sincs!

Átvertek újra csak itt, a mindenit!

Együtt: Mondd, ki foszt most ki?
Mért kell ezt hagyni?

Mért vagyunk ily hülyék,

hogy az udvarban
fönn a sok bamba
minden nap jót egyék?

Kész!

Lucheni: Kinek kell a sok tej, kimondjam?

Nép: Mondd ki!

Lucheni: Nem mondom, mert elvisz a szívroham!

Nép: De mért?

Lucheni: Mindet a kicsi Sisi kéri el!

Nép: És mért?

Lucheni: Fürdéshez…

Nép: Hogy?

Lucheni: …kell!

Nők: Ez már közbotrány!

Lucheni: Közbotrány!

Nők: Nem hittem én ezt róla el!

Lucheni: Ezt sose hinném felőle én!

Lucheni:

Férfiak: Gyermek hal meg, mert nem jut neki se tej, Nincsen tej gyermekeknek,
Sisinek fürdőre kell, ő lopja el! mert fürdeni kell!

Nép: Nem segít sírás, nem segít itt már,
vesszen a zsarnokság!