Csehov, Anton Pavlovics

A dohányzás ártalmasságáról

Monológ egy felvonásban

Fordította: Sík Endre

A jelenet szereplője: Nyuhin, Ivan Ivanovics, foglalkozására nézve feleségének, egy zeneiskola és egy női penzió tulajdonosának a férje

Színhely: vidéki társaskör színpada

NYUHIN (hosszú oldalszakáll, bajusz nélkül, régi, elnyűtt frakkban, méltóságteljesen lép a színre, meghajtja magát, igazít a mellényén)

Igen tisztelt hölgyeim és, hogy úgy mondjam, igen tisztelt uraim! (Oldalszakállát fésüli) A feleségemet felszólították, tartson itt velem szabadelőadást jótékony célra, valamilyen népszerű témáról. Hát, ha szabadelőadás, legyen szabadelőadás. Nekem olyan mindegy. Professzor ugyan nem vagyok, tudósként sem tartanak nyilván, ennek ellenére már kerek harminc év óta szakadatlanul, sőt azt mondhatnám, egészségem rovására, és a többi, és a többi, szigorúan tudományos kérdésekkel foglalkozom, azokról elmélkedem, sőt olykor-olykor, képzeljék csak, még tudományos cikket is írok, azaz talán nem egészen tudományosakat, hanem - bocsánat a kifejezésért - olyan tudományosféléket. Többek között például a napokban hatalmas cikket kanyarintottam ezzel a címmel: Bizonyos rovarok kártékonyságáról.

A lányaimnak nagyon tetszett, különösen amit a poloskáról írtam, de éppen csak felolvastam, mindjárt el is téptem. Úgyis hiábavaló, írhat az ember, amit akar, rovarpor nélkül nem sokra megy. Nálunk még a zongora is tele van poloskával…

Mai előadásom tárgyául, hogy úgy mondjam, azt a kárt választottam, amit a dohányélvezet okoz az emberiségnek. Jómagam is dohányzom, de a feleségem úgy határozott, hogy én itt ma a dohányzás ártalmasságáról tartsak előadást, ellenvetésről tehát szó sem lehet. Hát ha dohányzás, legyen dohányzás - nekem olyan mindegy, önöket pedig, igen tisztelt uraim, felszólítom, hogy előadásomat megillető komolysággal hallgassák meg, mert ellenkező esetben rossz vége lehet a dolognak.

Akit viszont elijeszt a száraz, tudományos előadásmód, vagy akinek nem tetszik a téma, az nem köteles meghallgatni, joga van eltávozni. (Megigazítva mellényét) Különösen az itt jelenlevő orvos uraknak ajánlom, figyelmesen hallgassák végig az előadásomat, sok hasznos tudnivalót meríthetnek belőle, minthogy a dohánynak nem csak ártalmas hatása van, de a gyógyászatban is szerepet játszik. Például a légy, ha dohányszelencébe zárjuk, megdöglik - valószínűleg idegzavar következtében.

A dohány mindenekelőtt egy növényfajta…

Én, amikor előadást tartok, rendszerint pislogok a jobb szememmel, de önök ügyet se vessenek erre: ez az izgalomtól van. Én általában rendkívül ideges ember vagyok, pislogni viszont 1889. Szeptember 13-án kezdtem, azon a napon, amikor a feleségemnek, hogy úgy mondjam, negyedik lánya, Varvara született. Valamennyi leányom 13-án született. No de hát (órájára néz), tekintettel az idő rövidségére, nem akarok eltérni előadásom tárgyától.

Közölnöm kell önökkel, hogy feleségem zeneiskolát és magánpenziót tart fenn, azazhogy nem éppen penziót, hanem hogy úgy mondjam, valami penziófélét. A feleségem - köztünk maradjon - nagyon szeret arról panaszkodni, hogy anyagi zavarokkal küzd, de arról nem beszél, hogy félre van téve vagy negyven-ötvenezer rubelnyi megtakarított pénzecskéje.

Nekem viszont egy árva fityingem sincsen. No de erről jobb nem beszélni. A penzióban én a gazdasági ügyeket vezetem: bevásárlok, ellenőrzöm a cselédeket, jegyzem a kiadásokat, füzetet varrok, poloskát irtok, sétáltatom a feleségem kutyuskáját, egeret fogok. Tegnap este például az én tisztem volt, hogy kiadjam a szakácsnénak a lisztet és a vajat a mára előírt palacsintasütéshez. Egy szó, mint száz, ma aztán, mikor a palacsinta már mind kisült, a feleségem kijött a konyhába, és közölte, hogy három leánynövendékének nem szabad palacsintát ennie, mert megdagadt a mandulájuk. Ilyenformán kiderült, hogy a kész palacsinták egy része fölösleges. Mármost mi legyen velük? A feleségem először azt tanácsolta, hogy tegyük hidegre a pincébe, de aztán gondolkodóba esett, töprengett, végül is odaszólt nekem: "Zabáld meg te magad, te madárijesztő!"

Mikor rossz hangulatban van, rendszerint így szólít engem, vagy pedig csörgőkígyónak, néha sátán fattyának. Hát hasonlítok én a sátán fattyához?

A feleségem mindig rossz hangulatban van. A palacsintákat nem megettem, hanem rágatlanul befaltam, mert, mint mindig, iszonyú éhes voltam. Tegnap például a feleségem megvonta tőlem az ebédet. "Tudd meg, te madárijesztő - mondta nekem -, ingyenélőket nem etetünk…"

Úgy látom azonban (órájára néz), hogy mi itt csak tereferélünk, és kissé eltérünk a tárgytól. Tehát folytassuk az előadást. Önök persze, tudom, szívesebben hallgatnának valami románcot, szimfóniát vagy áriát… (Énekel) "Csaták tüzében még szemünk se rebben…" Nem is emlékszem már, hogy ez miből való… No, igen, elfelejtettem mondani önöknek, hogy a feleségem zeneiskolájában, a gazdasági ügyek vezetésén kívül, én adom elő a mennyiségtant, a fizikát, a vegytant, a földrajzot, a történelmet, a szolfézst, az irodalmat és így tovább. A tánc-, ének- és rajzoktatásért a feleségem különdíjat szed, holott a tánc- és énekoktatás szintén az én tisztem. Zeneiskolánk az Ötkutya utca 13. számú házban van. Valószínűleg azért olyan keserves az életem, mert a 13-as számú házban lakunk. A lányaim is mind 13-án születtek, és a háznak méghozzá éppen 13 ablaka van… No de erről jobb nem beszélni! Ha valaki a feleségemmel üzletileg óhajt tárgyalni, bármely időben odahaza találja, az iskola nyomtatott tanterve pedig a portásnál kapható, ára példányonként harminc kopejka. (Zsebéből néhány füzetet húz ki) Ha óhajtják, én is szolgálhatok vele. Harminc kopejka példányonként! Parancsolnak?

Szünet

Senki sem óhajtja? Hát legyen, nem bánom, odaadom húsz kopejkáért!

Szünet

Szomorú, szomorú! Ezt a 13-as számú ház teszi!

Nekem már semmi se sikerül, megöregedtem, elbutultam… Tetszik látni, előadást tartok, külsőleg vidámnak mutatom magam, belsőleg pedig ordítani szeretnék, vagy pedig hét mérföldre repülni innen. Zokogni szeretnék, de még panaszkodni sincs kinek… Ott vannak a lányaim - mondják erre önök. A lányaim! Kisebb gondjuk is nagyobb, minthogy velem törődjenek. Ha panaszkodom nekik, csak nevetnek rajtam… A feleségemnek hét lánya van… azaz, pardon, tévedtem, azt hiszem, csak hat… (Élénken) Nem, nem, mégis hét! A legidősebb - Anna - huszonhét éves, a legfiatalabb tizenhét. Igen tisztelt uraim! (Körülhordja a tekintetét) Szerencsétlen ember vagyok én, öreg napjaimra szánalmas bolonddá silányítottak, lényegében azonban a legboldogabb apa áll önök előtt. Lényegében ennek így kell lennie, mást nem mondhatok. Hej, uraim, ha tudnák! Harminchárom évet éltem le a feleségem oldalán, és mondhatom: ezek voltak életem legszebb évei, azazhogy nem éppen a legszebbek, hanem úgy általában. Egyszóval: úgy röpülnek el a fejem fölött, hogy úgy mondjam, mint egyetlen boldog pillanat, hogy az Isten akárhová tegye őket. (Óvatosan körültekint) Nem, úgy látszik, még nem érkezett meg, egyenlőre még beszélhetünk, ez olyan jólesik… Iszonyúan félek… Ahogy rám néz, szörnyű félelem fog el…

Szóval arról beszélek, hogy a lányaim valószínűleg azért nem tudnak olyan sokáig férjhez menni, mert nagyon szégyenlősek, no meg azért, mert soha férfiak szeme elé nem kerülnek. Estélyeket a feleségem nem akar adni, ebédre senkit meg nem hív, fösvény, mogorva, zsémbes asszony az én hitvesem, azért nem is jár senki hozzánk, de… titokban megsúghatom maguknak… (a lámpák elé lép) ünnepnapokon, ha óhajtják, megláthatják a feleségem lányait Natalja Szemjonova nevű nagynénjüknél… Az illető hölgy idült reumában szenved, és sárga ruhát hord nagy fekete pettyekkel, mintha tetőtől talpig svábbogarakkal szórták volna tele. Jól be lehet nála falatozni, és amikor a feleségem nincs ott, akkor még egyebeket is lehet… (torkára pattint, és suttogva mondja) beszeszelni. Meg kell önöknek mondanom, hogy az ital mindjárt az első pohárka után a fejembe száll, s ettől olyan nagyszerűen érzem magam, és ugyanakkor olyan bánkódás fog el, hogy ki sem mondhatom. Nem tudom, miért, fiatal éveim jutnak az eszembe, és nem tudom, miért futni szeretnék, ó, ha tudnék, mennyire szeretnék futni! (Lelkesen) Elfutni messzire, itt hagyni mindent, vissza se nézni, csak futni, futni… Hogy hová? Mindegy, hová… csak kifutni ebből a siralmas, unott, szürke, poshadt életből, amely ilyen szánalmas vén bolondot csinált belőlem, elfutni ettől az ostoba, kicsinyes, fukar zsémbes boszorkánytól, a feleségemtől, aki harminchárom év óta gyötör, elmenekülni a zenétől, a konyhától, a feleségem pénzétől, ettől az egész kicsinyes, hétköznapi élettől… és megállni valahol messze, kint a mezőn, a szabad ég alatt, mint valami fa, cölöp, vagy akár madárijesztő, és egész éjjelen át csak bámulni föl a csöndes, tiszta holdra, és felejteni, mindent elfelejteni… Ó, hogy szeretnék semmire se emlékezni!… Hogy szeretném letépni magamról ezt az undok öreg frakkot, amiben harminc évvel ezelőtt megesküdtem… (letépi magáról a frakkot) és amiben állandóan szabadelőadásokat tartok, jótékony célra. Pusztulj! (Lábával tapodja a frakkot) Pusztulj! Öreg vagyok, nyomorult vagyok, szánalmas vagyok, akárcsak ez a kopott, elnyűtt hátú mellény… (A hátára mutat) Nem kell nekem már semmi! Magasan és tisztán állok mindenek fölött, én, aki valamikor fiatal és okos voltam, egyetemre jártam, ábrándoztam, embernek éreztem magamat… Nem kell most már nekem semmi! Semmi más, csak nyugalom… nyugalom! (Körülnéz, és gyors mozdulattal felölti a frakkot)

Úgy látszik, megjött a feleségem. Itt áll a kulisszák mögött, és vár rám. (Órájára néz) Ha kérdezné, nagyon kérem önöket, mondják neki, hogy megvolt az előadás… hogy a madárijesztő - mármint én - becsülettel megtette a kötelességét. (Oldalt pillant, és torkát köszörüli) Éppen ide néz… (Emelt hangon) Tekintettel arra, hogy a dohány, mint az imént részletesen kifejtettem, rettenetes mérget foglal magában, ennek folytán dohányozni, hogy úgy mondjam, semmi esetre sem ajánlatos, és legyen szabad kifejezést adnom abbéli reményemnek, hogy a "dohányzás ártalmasságáról" tartott jelen előadásom meghozza a maga gyümölcsét. Mondandómat ezzel befejeztem. Dixi et animam levavi!*

(Meghajtja magát, és méltóságteljesen távozik)

Függöny

*Mondottam, és megkönyebbítettem lelkemet.