Hermann Goetz: A makrancos hölgy

Forditotta : VIDOR DEZSŐ

SZEMÉLYEK

Baptista, gazdag páduai nemes

Katalin, Bianca,  lányai

Lucentio, Hortensio Bianka kérői

Petruchio, veronai nemes

Grumio, a szolgája

Egy szabó

Főkomornyik, Gazdasszony Baptista házában

Egy cseléd

Baptista és Petruchio cselédei. Lakodalmas

vendégek. Szomszédok, stb.

Az I., II., III. felvonás Páduában, a IV. Petruchio

veronai házában történik.

ELSŐ FELVONÁS.

Utca Páduában. Jobbra Baptista erkélyes háza. Lassanként

beáll az éj, minden sötét, csak Baptista házában látni

világosságot. Lucentio kezében gitárral belép.

ELSŐ JELENET.

LUCENTIO

Zengjen lágyan lantom hangja,

Zsongjon édesen dalom,

Hogy az angyalt ide csalja,

Tárva várja két karom.

KAR

(kivül.)

Most már elég !

(Baptista házából már előbb zaj hallatszott.)

LUCENTIO

Illatos, szép selyem párna,

Melyen szép feje pihen,

Sugd meg, hogy csak őt imádja

Én szerelmes hű szivem.

KAR

Most már elég !

LUCENTIO

(türelmetlenül néz a ház felé,

de amint a zaj elcsöndesül, folytatja.)

Mint a napsugárnak fénye

Béragyogja az eget,

A te két szemednek éje

Lángra gyujtja szivemet

KAR

Ej ! most már elég !

Ördög marad e házba' még !

LUCENTIO

De mit jelent ez éji lárma ?

Amoda bent ugyan mi járja?

KAR

Most már elég !

Az ördög sem maradna még.

Munkánk bérét szükre szabja,

Ám a szitkot egyre szórja ;

Olyan zsörtös, olyan zsémbes,

Tettben, szóban olyan mérges;

Ez a büszke, szép Kató -

Tán a poklokból való.

Minket ő űz most el innen ;

Őt meg sujtsa majd az Isten !

Nem bebuvik minden sutba

Istállóba, kamralyukba ?

Későn fekszik, korán kél fel,

Hogy ránk lessen nappal-éjjel ;

S mindig korhol és pirongat.

Itt az ember nem mulathat,

Nem nevethet jót kedvére ;

Mert ő néki nincs inyére.

Azért hát fel, el innen, el !

E ház az ördögnek se' kell.

BAPTISTA

(az ajtóban)

Még csak egy szóra, ti jó nép !

Ily hamar mért futnátok szét ?

KAR

Szavad nem használ, tudd meg azt;

Bennünket semmi sem maraszt.

BAPTISTA

Még csak egy szóra !

KAR

Nem, nem ; el !

E ház az ördögnek se' kell !

BAPTISTA

Én leszek majd az úr a házba'.

KAR

Kelmedet is kidobja lánya.

BAPTISTA

Akadhat férje nem sokára.

KAR

Kacagtató ! Hát kinek kéne ?

KATALIN

(megjelenik az erkélyen)

Atyám, óh kérlek, hagyjad őket el !

Hitvány e népség,

nem méltó, hogy megtürjed őket.

Szóba se állj velök többé !

A házba jőjj és örvendj, hogy e rest,

Megbizhatlan rossz cselédség elmegy !

Védelmet, nékik e fedél ne adjon !

BAPTISTA

De ebbe, kérlek, még se ártsd magad !

KAR

No csak ne félj ; mi ugyis elmegyünk !

(A szomszédos házak ablakaiban

bosszus arcok mutatkoznak.)

SZOMSZÉDASSZONYOK

Lesztek-e már most békességben ?

Már most mindenki ágyba térjen !

BAPTISTA

Usztok a borban és a pénzben.

De most engedtek már, remélem ?

KATALIN

Hogy forr, hogy ég a dühtől vérem

Már csak be kell a házba térnem !

KAR

Békét lelünk a bor tüzében,

És engedelmeskedünk szépen.

Szinyor Baptista soká éljen,

S az ő egész jó háza népe

BAPTISTA

No már most jőjjetek be vélem.

KAR

Veled megyünk, a jó bor éljen !

LUCENTIO

No végre csend lesz tán az éjben,

S feléled ujra szép reményem.

KAR

(kivül, Baptista házában)

A sült galamb felénk repül, csuhaj !

No hát mulassunk ész nélkül ! csuhaj !

Koccints s üritsd a telt pohárt,

Már nincsen semmi baj ! csuhaj !

Megáldja ég e ház urát, csuhaj !

(A világosság eltünik Baptista házában. Beáll a csend.)

MÁSODIK JELENET.

Lucentio egyedül, később Bianka.

LUCENTIO

Megszünt a lárma és a zaj ;

Most rajtad a sor, óh lantom,

Szólalj ujra meg,

És hangod az édes lány szivéhez szóljon !

Édes Biankám, nézd, a lelkem

Száll e dalban im feléd ;

Hogy te véled egybekeljen,

Szivem égő vágya rég !

(Lucentio várakozóan az erkélyre tekint.

Bianka előbb kissé elrejtőzve megjelenik.)

BIANKA

Mi szépen szól ez ajkról itt az ének ;

Mi gyakran hallom ezt a szép zenét,

Titokzatos homályán mely az éjnek

Óh, a szivembe hat s megrészegit !

Ki lehet ott ? Már csak megnézem ;

Egy percre kipillanthatok talán.

LUCENTIO

Ragyogó napsugár mennyei fényben,

Édesen, bűvölőn tekint reám.

Ne hagyj el oly hamar, forditsd arcodat

Egy percre csak felém, óh édesem ;

Forró szerelmem zálogát im fogadd,

És add tiédet érte szivesen !

BIANKA

Nagyon mohó vagy ám, szerelmes dalnok ;

Ne hidd, hogy ide érted jöttem el !

Hogy véletlen épp megcsendült a lantod,

A hüvös esti szellő csalt e helyre fel.

LUCENTIO

Az esti szellőt óh miként irigylem !

Óh bárha birnék bűverővel én,

Hogy szellővé lehetnék s szállnék innen

Te hozzád s arcodat legyinthetném

BIANKA

De igy szerelmed állhatatossága

Mint röpke szél illan hamar tovább.

LUCENTIO

A röpke szél is örök hűséggel imádna,

S hallkan a kebleden elhalni vágy.

BIANKA

Kimulni vágyol, ily korán halálra

Te árva szélvihar, mint szánlak én.

LUCENTIO

Azért, hogy uj életnek napsugára

Ragyogjon majd feléd és én felém.

BIANKA

(hirtelen elszomorodással, halkan)

Uj élet várna hát reám, uj élet ?

LUCENTIO

Mi busitott el olyan hirtelen ?

Óh, szép szemed fényét el ne fordítsd, kérlek !

Meglásd, te édes, hogy boldog léssz,

ha hinni fogsz nekem !

BIANKA

Uj élet várna hát reám; uj élet ?

Mi édes vón'a szép feltámadás !

Elűzve ezt a bús, e gyászos éjet,

Kivárni mig eljő a hajnalpirkadás !

LUCENTIO

Uj élet várna ám reád, uj élet.

Mi édes lesz a szép feltámadás !

A nap közelg, elüzzük majd az éjet.

Meglásd, eljő a hajnálpirkadás !

(Hortensio megjelen anélkül, hogy az előbbiekre ügyet

vetne; zenészek jönnek utána. Hortensio sorba állitja

őket s némajátékkal int, hogy fogjanak hozzá. A zenészek

a szerenádba kezdenek.)

HARMADIK JELENET.

Előbbiek. Hortensio. Zenészek. Késöbb Baptista.

BIANKA

(titkon Lucentióhoz)

Most mennem kell.

A nyegle vén legény,

Ki gyakran éji zenét ád,

S atyámtól kérte már kezemet,

Itt van megint.

Az ég megáldjon !

(El.)

HORTENSIO

Ni, fehér ruha ! Bianka talán.

Hát az ott ki lehet

LUCENTIO

(magában)

Az ördög vinne !

Várj csak, majd én megtanitlak !

(El.)

No, tán csak abbahagynád ezt a zajt !

E flótanyávogás ugyan kinek tetszik ?

Mit hápogattok ? Mért e bömbölés ?

HORTENSIO

(dühösen)

Ki bömböl ? Hápogás ez ? Nyávogás ez ?

Kérlek, szavadat válogasd meg jobban !

(Jelt ad a zenészeknek, hogy kezdjék ujra.

Lelkes elragadtatással. )

Mert ezt az ékes szerenádot

Muzsám légyen érte áldott,

Mely sugallta szép zeném !

Ez a szép szerelmi ének

Biankám kedvéért fakad.

LUCENTIO

No már ezt hogy türhetném meg ?

Hordd el innen most magad !

HORTENSIO

Ej no lám ! Verést akarna

Büntetésül tán az ur ?

LUCENTIO

Majd a választ kardom adja ;

Jól vigyázz, mert mellbe szur !

(Mialatt mindketten kardot rántanak, megjelen Baptista

hálóköntösben, kezében gyertya; háza ajtajában áll.)

BAPTISTA

Ez éjjel minden ördög hát szabad ?

Sehogyse lesz már béke ?

Flóta hangja, majd vad civódás,

Éles kardok is ! - Mit látok ?

Te vagy az, Hortensio ?

HORTENSIO

Igen, uram.

BAPTISTA

Hát mit műveltek itt ?

Éjjeli zene már megint?

Az éjjeli muzsikát

Nem megtiltottam-é ?

És hogy e ház körül járjatok ?

De most már úgy remélem,

Hogy elég lesz, úgy-e ?

(Hortensio elküldi a zenészeket.)

LUCENTIO

(Baptistához)

Engedd uram . . .

BAPTISTA

(nyersen)

Nem engedek.

LUCENTIO

Nevem Lucentio .?

BAPTISTA

No, és aztán ?

LUCENTIO

Vicentio az atyám.

BAPTISTA

Mindegy nekem.

LUCENTIO

Pisában gazdag ur.

BAPTISTA

Mit bánom én.

LUCENTIO

És Páduába tanulni jöttem el.

BAPTISTA

Tanulni ? Igy ?

LUCENTIO

De sokra nem vivém.

BAPTISTA

Mindjárt gondoltam ezt.

LUCENTIO

Hallgass meg óh !

Szép Biankád ahogy föllelém,

A sok lecke többé nekem nem kellett ;

Egy érzés rabja lettem én,

És kedvem már tanulásra nem volt.

Óh add e leánykát, e kincset nekem !

Meglásd, hogy e hű sziv őrzeni fogja !

HORTENSIO

Megőrzöd ám oly hűségesen,

Mint rózsaszirmot a szél forgatagja.

BAPTISTA

Hiába kérsz,

Mert előbb Katalint adom férjhez.

Őt ki kéri, annak nyitva házam.

Most tudjátok.

LUCENTIO

Óh nagy ég !

HORTENSIO

Hogy érted ?

BAPTISTA

Látom már, hogy igy lesz jó

Tehát mig Katalint el nem jegyezhetem,

És férjhez nem megyen,

Biankáról szó se lesz.

HORTENSIO

A szegény lányok !

Búsan, magányban töltik ifjuságuk.

BAPTISTA

Óh nem !

Vigasztalásra lelnek ők

A tudományban ; tanitókat tartok,

Kik jól tanitnak fizikát, zenét és mitológiát.

De, én bolond, mit is fecsegek néktek?

Aludni térek ; már feljő a nap.

Nos tehát tanácsolom, kerüljétek

E házat ! És most jó éjszakát urak !

(El a házba.)

NEGYEDIK JELENET.

Lucentio, Hortensio.

HORTENSIO

(gunyos bókolással)

Nos köszöntöm tiszta szivvel

Önt, nagy bölcs tudós uram !

LUCENTIO

Ön nagyobb sikerrel járt el,

Hát nevethet boldogan.

HORTENSIO

Önnek adja Katát apja ;

Mért nem kéri ?

LUCENTIO

Hogy miért ?

Hát azért, hogy ön kaphassa ;

Önnek adja hű szivét !

HORTENSIO

Érje be ön a kezével !

LUCENTIO

Könnyen még se vesse el !

Ha megkéri, szép zenével

Önnek taktust ver, ha kell.

HORTENSIO

(félre)

Várj, te kópé ; várj, te nyegle !

Majd meglásd, Hortensio hogyan lefőz !

LUCENTIO

(félre)

Várj te, várj te, vén bakkecske !

Majd lesz mód, mely téged biztosan legyőz !

EGYÜTT

Hah ! mi nagyszerü ez eszme !

Mester kell a két leánynak,

Mondta atyjuk ! Milyen eszme !

Milyen eszme, pszt ! milyen eszme !

Szép reményem horgonyának

Itt kell hát kikötni bátran :

Mint tanitó Baptistánál

Helyet kérek majd a házban.

Milyen ötlet, óh mily eszme

Minden korlát, gát leverve.

Ő marad kint, én leszek benn ;

Jó szerencsém nem hagy engem !

El nem hagy engem !

Boldogságom már nincs messze,

Milyen ötlet, milyen eszme !

LUCENTIO

Ámde most megválok öntől,

Isten áldja, én megyek.

HORTENSIO

Ön majd holnap szörnyüt bámul,

Ha szerencsém rám nevet.

LUCENTIO

Ám ki végén fog kacagni 

Az majd legjobban kacag.

HORTENSIO

Hátha én kacagnék jobban,

Köztünk nem lesz nagy harag.

Jöjjön esküvőmre, kérem,

Nálam mindig jól lakik !

LUCENTIO

Mindig jó étvágya légyen !

Én bizonynyal, ott leszek.

HORTENSIO

Boldogan lát majd ott ujra.

LUCENTIO

(gunyosan)

Ifju bájban gazdagon.

HORTENSIO

Nászdanákat zengve vigan.

LUCENTIO

Ám a végkádenciát majd én adom !

(Ütlegelést jelezve, el.)

HORTENSIO

(egyedül, fenyegetőn)

Hah ! majd megtanitlak én még!

Azt ez egyet fogadom.

Ámde menjünk most el innét;

Még egy órát alhatom.

(Hortensio el akar menni s beleütközik Petruchióba,

aki szolgájával, Grumióval belép.)

ÖTÖDIK JELENET.

Hortensio, Petruchio, Grumio.

PETHUCHIO

(a feléje támolygó Hortensiót odébb lökve)

De nagy szamár vagy ! Hogyha nem vigyázol,

Majd széthasitom azt a tökfejed !

HORTENSIO

No ez Petruchio ! Engem majd elgázol,

Goromba mégis : ez csak ő lehet !

PETRUCHIO

(Hortensio kezét rázva)

Te vagy, Hortensio ? S még mindig ily ifjan ?

A régi szép legény, no annak

Örvendek, hogy itt vagy.

GRUMIO

(uti cókmókját a földre vetve)

Dobjuk le a vackot!

HORTENSIO

Ily hirtelen honnan került elém?

PETRUCHIO

Ezt kérdezd künn a zugó szélvihartól,

Mely engem szárnyán messze hord.

HORTENSIO

Még mindig hontalan és szabad élted?

GRUMIO

Egy percnyi nyugta nincs s nem lesz soha.

PETRUCHIO

És mégis unom ezt az életet már,

És érzem azt hogy nékem csak teher.

HORTENSIO

De gazdag vagy.

PETRUCHIO

Undoritóan gazdag.

Hát azt hiszed, hogy boldogit a pénz ?

Hisz senki ellentállni nem tud annak.

Egész világ, ah ! zsoldosom; ha kell.

HORTENSIO

S ha egy szép nő kitüntetne kegyével,

Unalmas élted felvidulna jól ?

PETRUCHIO

Óh ég ! Hogy tudnám lángolón szeretni

A nőt, ki vélem egyszer szembeszáll !

HORTENSIO

Ha csak ez kell, én ismerek épp olyat . . .

Az szép leány, de kemény mint a kő.

PETRUCHIO

Nos, látod, ilyen nőre vágyom régen,

Kit meg nem hódit senki majd csak én,

Óh, akkor tudnám, hogy miért is élek

S elmondhatnám, hogy nem hiába éltem ;

Bár volna nő, ki harcra száll velem

S dacol, mint én !

HORTENSIO

No ez, ne félj, dacol

Veszekszik mindig.

PETRUCHIO

Nékem éppen ez kell.

HORTENSIO

És makrancos !

PETRUCHIO

Jó, majd megszeliditem !

HORTENSIO

A nyelve olyan; mint borotva éle.

PETRUCHIO

Ezt látnom kell, de hol, mikor s hogyan ?

HORTENSIO

Ismered-e Minola Baptistát

PETRUCHIO

Azt hiszem, hogy igen.

Már régen volt, hogy itten

Páduán haladva át

Meglátogattam őt

Emlékezem,

Hogy akkor láttam ott egy hetyke kis lányt.

A szeme szép volt, Katalin a neve.

HORTENSIO

No ő az !

PETRUCHIO

Hej, milyen goromba volt

A dacos lány, mikor egy csókját kértem.

HORTENSIO

No hát te is, mint más, ugy jártál éppen, mint a többi.

Még minden kérőjével igy bánt nyiltan.

PETRUCHIO

Ej bánom is én ! Vágyam csak égőbb !

Legyőzöm szivét és ő az enyém lesz

(fokozódó hévvel)

Ez oszt' az asszony, nékem csak ilyen kell !

Magamhoz méltó ő legyen !

Megvivtam gyilkos fegyverekkel

S az enyém lőn a győzelem.

Hej a veszéllyel szembenéz szemem,

De szende kis galamb nem kell nekem !

Ha dühös oroszlán bőszen bömbölt,

Dühét mosolyogva hallgatám.

A menykő hullott, dörgött ég s a föld,

Jó kedvem akkor jött meg ám !

Hogy kivel verekszem, azt sohse néztem

Csak harcra, harcra vágytam én.

Hogyha sas volnék, ott volna fészkem,

Hol ég a vulkán, láva kén ;

Bátran, vidáman megvivni a harcot

Az a gyönyör, az élvezet !

S ha már megállnom nem lehet ;

Erőm, reményem, elveszett,

Hát összetörnék, de meg nem hajlok

S ha már megállnom nem lehet,

A mély pokol majd eltemet,

Hadd törjek össze, de meghajolni nem fogok !

Szólj, hol van ő ?

HORTENSIO

Nos éppen itt e házba',

Ott, az az ablak őrzi csendes álmát.

PETRUCHIO

Jó éjt, holnapig ! csöndben, békén szunnyadj,

Holnap vár a harc, a gond, a bánat,

Oh, ugy szeretlek ! de megfékez szivem és megköt,

Hogy szende és szelid légy, jámbor kis galamb.

Még ma hadd óvjon csöndes béke árnya

Jó éjszakát, te kedves vad leány !

HORTENSIO, GRUMIO

Ne prédikálj, már a fejünk is szédül !

Most menni kell aludni ágyba már !

(Grumio és Hortensio két oldalról karonfogják Petruchiót

és elvezetik. Miután elmentek, Baptista ingujjban és

hálósapkában egyik ablakon kidugja fejét.)

BAPTISTA

Ugy tetszik, ujra lárma van ott lenn !

(Függöny le.)

(Vége az elsö felvonásnak.)

MÁSODIK FELVONÁS.

(Szoba Baptista házában. Katalin, Bianka, egy szobalány ;

reggeli öltözködéssel foglalatoskodnak.)

ELSŐ JELENET.

KATALIN

(a szobalányhoz)

Takarodj tüstént, ügyetlen teremtés

A fésüvel hajam kitéped.

Ferdén kösd csokromat

Most már ,eredj !

(az el.)

BIANKA

Testvérem, minek kezdéd ujra már ?

Ily jókor reggel ?!

KATALIN

Mit? Már nincs korán.

Csak néked tetszik ugy. Álmos vagy mindig.

A szerenádtól nem nyugszol soha.

Hogy elpirulsz ! Igen, hallottam a

Szemtelen pisai urfit ; no meg azt a

Vén nyegle fickót odalent.

(gunyosan)

Hogy búg, hogy nyög a teljes éjen át,

Mint holdas estén elmélázó macska.

Nos, magad nem kisompolyogsz-e hát,

Hogy vélök együtt sétálj, óh te csacska!

BIANKA

Mi szivtelen tudsz sértegetni engem !

KATALIN

(felugrik)

Te meg a nőiséget sérted meg.

Hah, nők ti ! a ti bünötök csak az,

Hogy minket tart a férfi „gyönge nem"-nek.

No persze ! Egy kis nóta könnyen hat ;

Csábitó éji dal befonja őket ;

Immár szeretni kell, meghalnak máskép.

Gyalázat ! Milyen mélyre sülyedünk ;

Hogy labdáz vélünk durva férfikéz !

Kiért e rózsa itt a kontyodon ?

A keztyü kezed' féltve kinek óvja ?

Ruhádon, szólj, kiért e finom illat

Miért e drága ékszer itt karodra ?

Egy férfiért !

BIANKA

Ösztönöm sugallja azt,

Hogy jó lesz védnem szépségem varázsát.

KATALIN

Ej mit ! A nő a férjnek bábja csak.

De én ? én nem ! azt majd meglátják.

(Felindultan jár-kel a szobában.)

A lantot vedd !

A petyhüdt hurba szálljon élet !

Egy dalra gondolok,

Majd eldalolom tenéked

„Katalin dala."

(Bianka gitárt vett és játszani kezd rajta. )

A férfi nem kell nékem,

Nincs benne hála sok ;

Mint lánynak szebb az éltem,

Mert igy szabad vagyok.

Utánam aki vágyik,

Az nőjön nagyra fel,

Magasra, tán az égig,

S a mennyet hozza el

És nőjeül ha kérne,

A mély pokolba hajt,

Hogy kedvemért, ha kéne,

A sátánt hozza majd !

A férfi nem kell nékem,

Nincs benne hála sok;

Mint lánynak szebb az éltem,

Mert igy szabad vagyok.

PETRUCHIO

(kivül)

Bravo ! Ámazonóm !

LUCENTIO, PETRUCHIO, HORTENSIO

(kivül)

Bravissimo !

PETRUCHIO

(kivül)

Da Capo !

KATALIN

Hallod a gunyszót ?

Jön a sok kedves férfi.

Jőjj, az erkölcstelen had elől térj ki !

Mit késel? Tán csak nem fogsz várni rájok lesbe ?

El, ha mondom, jőjj gyorsan vélem a kertbe.

(Mindketten el)

MÁSODIK JELENET.

Baptista, Petruchio, Hortensio, Lucentio.

(Baptista, Petruchio be az állruhába öltözött Hortensióval, aki

lantot hoz és Lucentioval, kinek hóna allatt néhány könyv van)

BAPTISTA

Nos lépjetek be, az Isten hozott !

A két madárka eltávozott ;

A kis csicsergők kirepültek gyorsan.

De jó urak szólanátok végre,

Hogy ide mi is hozott bennetek',

Szerény lakomban kit köszönthetek ?

PETRUCHIO

(nyersen Baptistához; ez ijedten meghátrál).

Igy meggyöngült már az esze ? Ej no lám !

Nem emlékszik reám ? Nyolc éve mult,

Vendége voltam én néhány napig.

BAPTISTA

(nagyon alázatosan)

E nagy szerencsét nem is sejthetém.

Hisz ön Petruchio, s Antonio,

A gazdag ur az atyja.

PETRUCHIO

Helyes, ugy van.

Ő meghalt és hagyott rám egy millió. . .

Kanári madarat ; sárga mind és fényes.

Csomóba' vannak ők egyrakáson mindig ;

Csengő szép hangjukért egész világ ugy bomlik.

BAPTISTA

(mélyen meghajol)

Légy üdvöz, legyen üdvöz !

Milyen elme, milyen szellem !

Szolgálhatok ? Mit parancsol velem ?

PETRUCHIO

Hallom, hogy kis Katája milyen szép lány.

A női erények példaképe ő,

Megkérem hát kezét.

BAPTISTA

Hisz ez csak tréfa !

PETRUCHIO

Ki tréfál ? A kis pajkos Ámor-isten

Megsebzé, lángra gyujtá ah, a szivem ;

(Hortensiót előrevonva)

És minthogy hallom, tanitót keres

A lányainak éppen, nézze, kérem!

Én hoztam Önnek egyet, itt van ő,

(bemutja)

Bergamoból jön, neve Cembaloni.

A szép zenét senki sem érti jobban

Játszik a citerán, hárfán és zongorán,

Nagy mester ő, mondhatom, nincsen párja.

LUCENTIO

(előlép)

Engedd, hogy én is szólhassak

Francesco vagyok, minden nyelvben jártas

Filologus mester ; nevem jól ismerik,

Mert bennem él Homér, Virgil és Plátó szelleme.

BAPTISTA

(a két tanitóhoz)

Kisértsük meg, ez mitsem árthat ;

A lányok künn a kertbe' járnak ;

Megkezdhetik ott a leckét.

(Hortensio és Lucentio el.)

HARMADIK JELENET.

Baptista és Petruchio. Később Katalin, Kar, Hortensio.

BAPTISTA

Magunkra hagytak, most kimondom,

Mit eddig elhallgattam ám ;

Ön nem fog lelni szép Katómon

Oly nőre, milyet vár talán.

PETRUCHIO

Jó, jó ! Ön tréfál ? Háza gyöngyét

Nem szivesen adja.

BAPTISTA

Tréfa ez ?

PETRUCHIO

Hisz látja, lángban ég a szivem !

BAPTISTA

Majd lemondana ám legott,

Hogyha megismerné a lányom.

Hogy pórul járjon, nem kivánom.

PETRUCHIO

(emeltebb hangon)

Signor Baptista ! Drága minden perc,

Megkérni lányát hányszor jöjjek vajjon ?

Mondja ki hát röviden most

Adja vagy nem, hozzám a lányát?

Hogy gazdag vagyok, ugy-e, tudja jól ?

BAPTISTA

Óh mint szeretném, ha ön fiam lehetne

De nem hiszem, hogy lányom meghajol.

Itt ő az ur s engedni semmi kedve ;

Mi rajtunk ő uralkodik e házban.

PETRUCHIO

Óh adja hát, majd megszelidül nálam.

Oly szende lesz ő, mint az enyhe szellő

És engedelmes, édes, drága, hű.

(Kivül hangos zaj.)

HORTENSIO

(kivül)

Segitség ! Kérlek, óh segitsetek !

KATALIN

(kivül)

Várj, majd én segitelek,

Segitek én neked !

KAR

(kivül)

Hahaha ! Ez ő lehet

(A fenékajtó megnyilik, Hortensio lélekszakadva befut; a

széttört lant gallér gyanánt lóg a nyakán. Mögötte egy

pillanatra látható Katalin fenyegető karmozdulattal, aztán

gyorsan eltünik.)

BAPTISTA

(gunyosan Petruchiohoz)

Oly szende lesz ő, mint az enyhe szellő

És engedelmes, édes.

(Mosolyogva rázza fejét.)

PETRUCHIO

(Hortensiohoz, aki kimerülten székre roskadt)

Hát önnel mi történt, jó Cembaloni ?

Talán most uj divat az ilyen gallér ?

BAPTISTA

Kétségtelen, hogy szende lányom,

Kató ruházta igy fel, ugy-e bár ?

HORTENSIO

(panaszosan)

A szép Biankát éppen arra oktatám,

Mint kell a gitárt fogni s Katócska rám ront

S egy bősz fogással gitárom elvevén,

Kegyetlen feldiszitett véle igy.

PETRUCHIO

Hahahaha ! Ez ám a vig leányka !

Ah imádom őt ! hadd jöjjön hát elém,

A szive én előttem majd meghódol.

BAPTISTA

Beküldöm rögtön, ámde véle jön

A törhetetlen dac.

HORTENSIO

No most majd láthatod

Ám, hogy kivel van dolgod, vakmerő !

(Hortensio és Baptista el)

NEGYEDIK JELENET.

Petruchio egyedül, aztán Katalin.

PETRUCHIO

Nos fel a győzelemre, most vagy soha !

Most légy erős, te bátor férfi !

Petruchio, élted legszebb napja ez !

A büszke, makrancos leányzó

Hadd lássa benned a teremtés királyát !

Ah, érzem, tombol, lángol vérem

És lázban ég a lelkem is,

Hogy ezt a bátor, édes harcot várom . . .

De ott jön ő ! Igy láttam álmaimban.

E gőg, e dac ah, ő az ! Milyen szép !

Méltó reá, hogy véle harcra szálljak.

(Katalin belép.)

Katókám jó napot! Utolsó csókom óta

Hogy vagyunk ?

KATALIN

Az úr bolond !

Először látom önt e házban én.

PETRUCHIO

Ne mondd, hazudsz szivem. Igaz, hogy régen volt,

De a sok sóhajtás én nékem szólt mind.

Tudd meg tehát és vigasztaljon ez.

Felőled annyi szépet mondanak,

Te vagy a szendeség, a báj te vagy

És ez a szendeség, e szüzi báj

Indit engem arra, hogy nőül téged kérjelek.

KATALIN

(bámulva néz rá, gúnyosan).

Megindul ön ? No hát csak rajta, szedje

Össze most magát s induljon tovább !

PETRUCHIO

Ha ilyen szépen kérsz, - hát várok még.

KATALIN

Nyiltabban szóljak ? Mondom, menjen el !

PETRUCHIO

Mi kedves civódás, ismerem jól már.

KATALIN

Azt hiszi tán, önbe szerelmes volnék?

PETRUCHIO

Elmondja szép szemed, mit ajkad titkol.

KATALIN

Szemem kiszurni tudnám én magam,

Hogy eltiporja lábam !

PETRUCHIO

Milyen kedves,

Mily drága minden szó, mely ajkadon fölcsendül, Katókám édes !

KATALIN

Az eszén jár ön ?

PETRUCHIO

Nem ! Mindig a lábamon.

KATALIN

Ej, hisz ön őrült !

PETRUCHIO

Az a szerelmem, az őrült !

Egy szó, mint száz : te még ma nőm leszel !

KATALIN

Egy szó mint száz : az ur egy sült bolond.

PETRUCHIO

(határozottan)

Egy szó mint száz : még ma te lészsz a nőm,

Én igy szeretlek, igy, amilyen vagy.

(Leül)

KATALIN

(magában)

Remegek már ; az egész testem reszket ;

E gyöngéd hang s e férfias erő ;

Fülmile-hangon hős oroszlán szól.

Az első férfi ez, kit láttam én,

A többi mind csak hitvány gyermek.

De hát magam lekössem ? Katalin !

Alázat volna ez ! Nem, nem, nem és nem !

PETRUCHIO

Mi szépre fest szemérmed bájos pirja!

Szeretlek lángolón ; soká nem várok

Holnap már légy a nőm, óh légy a nőm !

Hiszen már rendben van minden,

Még az apád sem bánja.

Hogy nemet nem mondasz, tudom én azt jól.

KATALIN

(indulattal)

De mondok ám ; nos tizszer, százszor nem !

PETRUCHIO

(felugrik)

Ah, ámde én azt mondom, hogy ; igen !

Térj észre hát Katókám, én vagyok Petruchio.

E ház megrendül, hogyha egyet lépek ;

E kar, nézd, sok paripát fékezett meg ;

A bősz oroszlán félve néz szemembe ;

S a hangom harsog úgy, mint száz nagy ágyú hangja,

S te mernél vajjon én velem,

Az én akaratommal, hősi nagy erőmmel

- Gyönge nő - szembeszállni ?

KATALIN

Merek hát !

Mint az öné, olyan erős e két kar ;

S hangom is cseng úgy, ime, jól meghallja !

Hát fölveszem a harcot önnel én.

PETRUCHIO

No rajta csak, én győzök majd a harcban,

Mert biztos ez, hogy karom téged átölel . . .

(Átöleli.)

KATALIN

(viaskodik vele)

Vigyázzon jól, türelmem elhagy !

PETRUCHIO

Megrablom ajkad, itt az első csók !

(Megcsókolja.)

KATALIN

Segitségért kiáltok, ereszszen el !

PETRUCHIO

(ujra megcsókolja)

Jó, jó, no hát kiálts !

KATALIN

(teljes erővel kiszabaditja magát)

Hisz ez a téboly !

PETRUCHIO

(kissé nyugodtabban, de határozottan)

Már most is, lám, szeretsz. Sohse fogsz elhagyni.

KATALIN

(Petruchiótól távolabb egy székre vetette magát;

kis szünet után magában).

Megfogni vágyom, hogy lássam leverve,

S enyém legyen a szive, lelke !

Óh, most, hogy él, ugy gyűlölöm szörnyen ; -

S ha halva vón', nem hagynám el könnyen.

Ha volna nyilam, szivébe lőném,

Hogy szerelmes könnyel sirassam őt én.

PETRUCHIO

(észrevétlenül figyelte Katalint, magában.)

Szive vérzik fáj, de majd meggyógyul,

Idővel még minden jóra fordul.

KATALIN

Megfogni vágyom, hogy lássam leverve,

S enyém legyen a szive, enyém a lelke !

PETRUCHIO

A szivére vágyom, keblemre zárom ;

Nem fog szabadulni, mert ő lesz a párom !

ÖTÖDIK JELENET.

Baptista, Gucentio, Hortensio, előbbiek.

(Baptista lopva már többször betekintett az ajtón

most belép, utána Hortensio és Lucentio.)

BAPTISTA

Hozzátok jöttem, kedves gyermekek ;

Bocsánat, ha netán zavarlak ;

De hát a jó atyát megértitek . . .

Hogy végre, végre rólatok hirt halljak . . .

HORTENSÍO

(magában)

Szeretném tudni már most igazán,

Hogy ellentáll-e még a lány ?

LUCENTIO

(magában)

Petruchio ha győz e makacs hölgyen,

Biankámat elnyerendem könnyen.

BAPTISTA

De szóljon végre, nyiltan mondja el,

Hogy áll a kérés, enged-é a lány ?

PETRUCHIO

Már rendbe van minden, ahogy csak kell.

Ő tudja már, hogy a szerelme mit művel.

Jövő vasárnap lesz az esküvő.

KATALIN

(hevesen közbevág)

Nem mond valót, his