Max szelleme: Úgysem gondolod, hogy ettől most majd rád szabadság vár!
Elisabeth: De minden undorít!
Max szelleme: Hát nem vágysz-e rá, hogy boldog legyél?
Elisabeth: Minek az öncsalás, mondd?
Max szelleme: De te mindig éltél bátran, meg nem hátráltál!
Elisabeth: Az emberek arca egyre csak ijesztőbb!
Max szelleme: De te életedben nem fogadtál szót!
Elisabeth: Így a jó!
Együtt: Élnék, mind szabad cigányok, ahogy egy vidám zenész…
Elisabeth: …de már túl késő!
Max szelleme: Adieu, Sisi!
Elisabeth: Szívem, mint kő – nem lettem, lásd, hozzád illő!
Gyűlöld!
12. jelenet: a bécsi Opera-ringen
Tüntetők: Rossz mindaz ki más – gyűlölni kell, ez nem vitás!
Győz a német faj – egy Führer kell, ő ment meg majd!
Báró: Mi történik? Mért nem haladunk?
Lucheni: Tüntetnek, Signore! Nacionalisták, antiszemiták, Schönerer báró hívei.
Non c’e noente da fare.
Tüntetők: Gyűlölni kell! Végezni mindenkivel!
Pusztuljon sok idegen – mindaz, ki más!
A szocialisták, a pacifisták nem élnek itt meg már!
Zsidó az író, zsidó a bíró, nekünk ez nem használ!
Kész!
Professzor: A Führert ők leültették!
Tüntetők: Fúj!
Kispolgár: Zsidó a bíró, nincs kétség!
Tüntetők: Még szép!
Újságíró: E fajtát föntről pártolják!
Tüntetők: Ki?
Újságíró: A Rudolf!
Tüntetők: Fúj! Disznóság!
Járókelő: Felháborító! Mi folyik itt?
Lucheni: A haladás, cazzone! Félreismerhetetlenül a 20. század közeleg!
Tüntetők: Gyűlölni kell! Végezzünk mindenkivel!
Pusztuljon sok idegen – mindaz, ki más!
Mienk a Rajna! A trónörökös egy zsidó nőt szeret!
A német népnek nem kell a Habsburg már!
Rudolf a bűnös! A császárné meggyalázza a német szellemet!
Porosz szövetség!
Vilmos a jó császár!
Kispolgár: Le a magyarokkal!
Újságíró: II. Vilmos a mi emberünk!
Tüntetők: Úgy!
Lucheni: Tudjátok, mit tesz Sisi manapság?
Tüntetők: Mit?
Lucheni: Fogához ver most minden garaskát!
Tüntetők: De mért?
Lucheni: Szerinte itt kell Heinrich Heiné-nek…
Tüntetők: Mi?
Lucheni: …egy emlékmű!
Tüntetők: Fúj!
Pimasz!
Erő az érdem!
A tiszta éljen!
Csakis keresztény mag!
Lucheni: Vonzódik az elmebajosokhoz!
Tüntetők: A Führer éljen!
Halál a szlávnak!
Halál a báróknak!
Lucheni: Az biztos, hogy a császárné nem egészséges!
Tüntetők: A felsőbbrendűeknek nincs szükségük urakra!
Heil és Sieg! Jogot! Pénzt! Vezért!
És Sieg, és Heil! Erőt! Tiszta vért!
És Heil, és Sieg, és Heil! Jogot! Pénzt! Vezért!
Sieg-heil! Sieg!
Mind: Heil! Sieg-heil!
Rudolf: Nem!
Tüntetők: Zsidóvédenc!
Magyarbarát!
Szemét liberális!
Rohadt köztársaságpárti!
Házasságtörő!
Bennem, mint tükrödben
13. jelenet: A Hermes-villában
Rudolf: Én jó anyám, úgy bíztam, hogy tán szólsz hozzám!
Vártam csak én – hívó szó jön a csend után!
Mondd mért féltél? Mert egyformán elvágyunk, lásd!
Túl terhes nékünk, csúf ellenségünk
e romlott, e szédült világ!
Kérlek, hogy nézz le rám – láthatnád bennem önmagad!
Akkor tán értenéd – szavak, mit el nem mondanak!
Ellöktél durván! Tükör az, mit bennem gyűlölnél?
Vágynék terád, ám vágyam hozzád el nem ér!
Nézek csak rád – bálványt látok, egy kősziklát!
Már meg sem látsz – azt hittem, a látszat csal!
Száz jelzést adtam, hogy értsd meg, baj van,
de köztünk már szilárd a fal!
Kérlek, hogy nézz le rám!
Képmásod mért nem látod már?
Akkor tán mondanám, akkor tán éreznéd, hogy fáj!
Elisabeth: Mit kívánsz tőlem? Mi bánt? Mért jöttél el?
Rudolf: Anyám, hogy óvjál!
Úgy érzem, itt a vég – el kell, hogy váljak, nincs mentség!
Jó hírem tönkremegy, botrány lesz most már mindenképp –
a pápát kértem, de a válást ellenzi apám!
Rudolf: Te segíthetsz még talán - Elisabeth: Kímélj meg, úgy kérlek!
feleségem nyűg csak vállamon!
Az udvar átok rám! Nincs, mit lépjek érted!
Ez a vég, hát légy te oltalom!
Ó, könyörgöm én,
járj közben, kérlek!
Atyám is hallgat rád!
Elisabeth A császárt én már rég elküldtem!
Nem kérnék tőle semmi ügyben!
Nem kérném őt – nem kérném érted sem!
Haláltánc
14. jelenet: Mayerling
Rudolf: Így hát cserben hagysz!
Sirató
15. jelenet: Kapucinusok kriptája
Elisabeth: Rudolf, te drága! Hallasz-e engem?
Látom, hogy rám hasonlítottál!
Cserbenhagytalak, hogy könnyű legyen -
bocsásd meg, fiam, nekem!
Az én bűnöm, az én nagy hibám!
Úgy ölelnélek még egyszer téged,
ne bánthasson minket a világ!
Késő, nem engedi már a Halál -
megbüntettél, itt hagytál!
Sophie szelleme: Ennél több már úgyse veszhet,
szép jövőnkből semmi sincs már!
Rudolf szívét összetörted -
mért is voltál túl jó, túl lágy?
Elisabeth: Jöjj hát, Halál!
Ne hagyd, hogy várjak!
Elég volt a szenvedés!
Jöjj, válts meg hát!
Te jó Halál, te átkozott!
Jöjj, ments meg már!
Halál: Később! Nem kellesz így!
Így nem! Nem kellesz, menj!
Menj!
Az új kollekcióm
16. jelenet: Terasz Cap Martin-on
Lucheni: Az új kollekcióm a réginél is népszerűbb, hisz príma áru mind!
De főleg itt e képek a gyászoló anyával, ki sűrű könnyet hint!
A szívre úgy hat ez – a bánat és e gyászos érzemény,
hogy kezded hinni már: az, ki nagy hatalmat bír,
a mélybe könnyen hull szegény!
Ha más vagy, mint az átlag, az élet fájni fog,
ám ez ócska bölcselet csak, sőt, úgy is hívhatod: giccs! Giccs!
A szép Elisabeth, amint csak módja nyílik, rögtön útra kel!
A férj nyomába jár, de mindhiába űzi Sisit, úgysem éri el!
A császár attól fél, hogy végleges a büntetés talán,
de enged, lám, a nő, s csak összejönnek ők egy holdas éjszakán!
Fáradt gályák éjnek tengerén
F. József: Tudod, mért jöttem?
Elisabeth: Nem, bár sejtem.
F. József: Gyere haza, Sisi! Mi ketten összetartozunk!
Én még mindig így gondolom. Szeretlek!
És azt beszélik, hogy a szerelem minden sebet begyógyít.
Elisabeth: Szívünkben érzés meg erő, de van mit meg nem old!
Erős a hit, de látod, minket fel nem old!
Vártunk tán csodát, ám de már nincs miért –
közös út, ha volt is egykor, véget ért!
Fáradt gályák éjnek tengerén,
de a célunk már más – arra mész te, s erre én!
Épp csak összesodort az ár,
de a sors az elválaszt már,
és nincs kiút, és nincs már több remény!
F. József: Ha mindig túl nagyra törsz, úgy az keveset sem ér!
Elisabeth: Tán te vagy kishitű!
F. József: Egymásra jól vigyáznunk – csak az legyen a cél!
Elisabeth: Milyen roppant egyszerű!
Együtt: Próbáld meg egyszer, és az én szememmel láss –
akkor tán érthetnénk mégis majd egymást!
Fáradt gályák éjnek tengerén,
de a célunk már más, arra mész te, s erre én!
Épp csak összesodort az ár,
de a sors az elválaszt már -
mondd, mért sápadt így el bennünk a fény?
Elisabeth: Te meg én – két gálya F. József: Ne bánts hát!
éjnek tengerén! Ne dobj el,
hisz szeretnélek én!
De a célunk már más - Ne bánts hát!
arra mész te, erre meg én! Ne dobj el!
A magány nem segít!
Együtt: Kicsit összesodort az ár,
de a sors az elválaszt már!
Mondd, mért sápadt így el bennünk a fény?
F. József: Ne dobj el!
Elisabeth: No, hidd el: ami elmúlt, nincsen már!
Minden kérdés elhangzott (repríz)
17. jelenet: A süllyedő világ fedélzetén
Lucheni: Maximilan von Habsburg, Ferenc József öccse, Mexikó császára –
uno, due, tűz!
Maria von Wittelsbach, nápolyi királynő, Elisabeth húga –
kényszerzubbonyt rá!
II. Lajos, bajor király, Elisabeth unokabátyja –
vízbe vele!
Sophie von Wittelsbach, alençoni hercegnő –
tűzbe vele!
(Lucheni meggyújt egy fáklyát, és tüzet hajít az alençoni hercegnőre – robbanás)
Kórus: Hasztalan már kérdenünk, csak frázisokból érthetünk,
e rossz világban így lakunk, mert innen immár nincs kiút!
Már elkövettük mind a bűnt, a szép erény mind megy nagyon,
és folyton átkot szór a szánk, de minden áldást visszavon!
Lucheni: Ferenc József, Ausztria császára!
F. József: Mi itt e hely? Tébolyda tán?
Halál: Egy ócska hajó, nagyuram!
F. József: Mit keresek itt?
Halál: Honnan is tudnám, ez csak az ön rémálma!
Kórus: Rémálom mindez csupán!
F. József: Miért süllyedünk, hol van a császárné?
Halál: Elisabeth, enyém Elisabeth!
F. József: Sisi csak az enyém!
Halál: Csak nekem jár!
F. József: Pimasz csaló!
Halál: Engem szeret!
F. József: Tébolyult, legyen már vége!
Halál: Ez az ön álma csak!
F. József: Mindent neki adtam!
Halál: Az nemigen izgat!
F. József: Biztos támadt adtam én…
Halál: Én szabaddá tettem!
F. József: …s tradíciót!
Kórus: Rémálom mindez csupán!
F. József: A felelős érte én vagyok!
Halál: Én széttöröm a láncát!
F. József: Megmentem őt!
Halál: Majd én magam így inkább!
F. József: Mi készül itt?
Halál: Hé, Lucheni! Te jössz, fiam!
(A Halál odadobja Lucheni-nek a gyilkos fegyvert)
F. József: Dobja el! Ez parancs! Ne!
Kórus: Nem táncolt úgy a Halállal senki, mit Elisabeth!
Halál: Elisabeth!
Kórus: Nem táncolt úgy a Halállal senki, mit Elisabeth!
F. József: Elisabeth!
Epilógus
18. jelenet: Genfben a korzón
Bíró: Mit keresett Genfben, Lucheni?
Lucheni: Meg akartam ölni az orleans-i herceget, de nem jött oda!
Bíró: Akkor miért éppen Elisabeth császárnét?
Lucheni: Il giornale! Olvastam az újságban, hogy pont a városban van!
Bíró: Ez mikor volt?
Lucheni: 1898. szeptember 10-én! Egy gyönyörű, verőfényes napon!
(Bejön Elisabeth és Sztáray grófné; Lucheni Elisabeth mellébe döfi a tőrt)
Sztáray grófné: Felség! Segítség! Orvost! Orvost!
Lehull a fátyol
(A színpadon a Halál és Elisabeth jelennek meg)
Halál: A fátyol, ím, lehullik végül!
Úgy vágytam rád, most indulunk!
Ne hagyd, hogy várjak!
Elisabeth: Adj te nékem otthont,
szabadíts meg a földi gondtól!
Töröld ki létem sok nyomát,
világítsd át az éjszakát!
Halál: Gyere, hagyd a létet!
Együtt: Veled a semmilétbe lépek!
Színtiszta tűz leszünk mi már,
örökös égi békénk vár!
(Elisabeth és a Halál szenvedélyesen megcsókolják egymást)
Elisabeth: Hol bíztam, hol sírtam, volt sok könny, meg sok derű!
A világ nem értett, mert magamhoz voltam hű!
Együtt: Ha bűn volt, ha erény – a titok az enyém…
Elisabeth: …mert így vagyok csak én! Halál: Gyere, légy enyém!
(Elisabeth és a Halál eltűnnek a semmiben; Lucheni felakasztja magát) | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
