SEGISMUNKO

Jaj, jaj, én átkozott, nyomorú árva!

Azt szeretném tudni, Isten,

Hogyha már így bánsz velem,

Mit vétettem idelenn

Ellened, hogy megszülettem?

Persze, bűn már a szemedben

Születésem, s büntetendő

Oknak már ez elegendő,

Hogy sujtoljon haragod,

Mert embernek legnagyobb

Bűne, hogy megszületett ő.

Csak már végre érteném,

Kínjaim okát kutatva

– Mellőzvén most, Isten, azt a

Bűnt, hogy megszülettem én –,

Mi bántott meg, más merény,

Hogy engem büntetsz meg így?

Senki más nem születik?

De ha mások is születnek,

Mily kiváltságokba estek,

Melyek sorsom kerülik?

Madár kel ki, s díszruhában

Máris pompás, drága látvány,

Tollvirág, szárnyas virágszál,

Boldogan suhan magában

S tiszta égbolt csarnokában

Csattogtat gyors szárnyakat,

Háládatlan megtagad,

Otthagy csendes öblű fészket;

Bennem több s nagyobb a lélek,

S mégsem lehetek szabad?

Alighogy megszületett

A vadállat, s tarka bőre

Tán csillagjegy viselője

– Áldassék a bölcs ecset! –,

Midőn a kíméletet

Nem ismerő emberagy

Néki leckét s okot ad

Lenni réme rengetegnek;

Hajlamaim nemesebbek

S mégsem lehetek szabad?

Moszat, ikra elvetélje,

Hal születik, nem lélegzik,

Pikkelyes ladik, igyekszik

A hullámok felszínére,

Ott ficánkol, nézdegélve

A végetlen tréfogat

Világát az ég alatt,

Hidegvérrel, nyugalomban;

Nékem több akaratom van,

S mégsem lehetek szabad?

Csermely születik, kígyócska,

Száz virág közé buvik-fut,

Hát-ezüstje csillan itt-ott,

Tetszik néki a bújocska,

Muzsikával elhalmozza

A kegyes virághadat,

Mely mentében annyit ad

Néki bájából a rétnek?

Bennem sokkal több az élet,

S mégsem lehetek szabad?

Gyötrelmem hogy ily konok,

Etna lettam, szörnyű vulkán,

Keblemből szívem ki tudnám

Tépni, mint a húscafatot:

Mily törvény, ítélet, ok

Útamban mily átok állhat,

Hogy nekem még az se járhat

Kiváltságul, ami itt

Istentől megadatok

Halnak, vadnak és madárnak?