Gyónási tanácsok
Béni atya zetelakai pálinkája maga volt a gyümölcs. Párlat ugyan, iható, a pohár szélén gyűrűt rajzoló, a torokban csurranó, de olyannyira sűrű a nyárvégi kert illataitól, hogy aki a szájába vette, az úgy forgatta a nyelvével, mintha magát az érett szilvát dédelgetné. A szilva pedig - tudjuk - a Hargita környéki kertek fejedelemasszonya. Egyszerű, szerény, az édesnek, a mámorítónak és a keménynek a legkülönösebb egyesítője. Országában minden szónak helye van, aki meggondolatlanul beszél, az kárát látja.
- A jó gyóntatónak egyetlen hebehurgyán kimondott szava is bajt okozhat, különösen, ha gyermek a gyónó - kezdte történetét Béni atya, miután körbe kínálta másodszor is a társaságot. - Történt egyszer, hogy egy kisfiú váltig állította, hogy őneki ugyan semmi bűne nincsen. Óvatosan kérdezgettem: szoktál-e verekedni? Nem, hangzott az önérzetes válasz. Feleselni szüleiddel? Nem. Előfordult-e, hogy haragudtál rájuk, ha megszidtak, esetleg megbüntettek? Nem. Soha? Soha. És az megesett-e, hogy belenyúltál a pénzes fiókba? Nem! Majd kis vártatva hozzá tette: de jó gondolat.
|